Képeslap Franciaországból - Összefoglaló #1

18:00


Bár az előző bejegyzésemben nem igazán dicsértem egekig a sulimat, egy-két jó dolog azért mégis akad. Többek között az, hogy a francia szakon tizedikes diákoknak minden évben lehetősége nyílik részt venni egy három hónapos cserekapcsolatban Franciaországban. Tavaly májusban én is jelentkeztem, és novemberben beválogattak a hatfős kis csapatba, akik útnak indulhattak.

Pont egy hónapja vagyunk itt. Máris eltelt egy a háromból, egyszerre gyorsan és nagyon lassan. Tudom, hülyeségnek hangzik, de az irodalom tanárom megdicsérné ezt a szép paradoxont. De lássuk, mi is történt eddig:

1. hét:

Azt hiszem, érthető, ha azt mondom, ez volt a legnehezebb és a leghosszabbnak tűnő hét. Hétfő délután három óra körül érkeztünk meg. Egy igen nagy, ám nagyon kedves, szeretetteljes és segítőkész családba kerültem. Ez volt az egyik legnagyobb félelmem, hogy nem jövök majd ki a fogadócsládommal, de hallottam egyéb igaz rémtörténeteket is a családokkal kapcsolatban. Szerencsére - lehet, hogy elfogult vagyok, de - az én fogadócsaládom a legjobb! De lehet egy család akármilyen kedves, normális, ha az embernek ilyenkor honvágya van. Nekem is az volt, és ez eléggé elnyújtotta a percek múlását. Szerda délután csupán a harmadik napunkat töltöttük itt, de úgy éreztem, mintha már a kilencvenedik lenne. Az új környezet is rátett egy lapáttal, ráadásul a francia nyelv megértése pedig elég nagy energiát elvett, tehát non-stop elképesztően álmos voltam.

2. hét:

A második héten már nem mélabúsan a honvágytól, hanem kíváncsian szemléltem a dolgokat és próbáltam feldolgozni az első héten ránk zúdított hatalmas tömegű információmennyiséget, szabályt és napi rendet. Még gondot okozott, hogy megszokjam, mást ás máskor esznek (sokat és csak napi háromszor), az útvonalak megjegyzése, és a hideg! Nagyon hideg volt az első három hétben. Az otthoni viszonylag kellemes decemberi időjárás után belecsöppentem egy száraz, hideg éghajlatba, nulla fok körüli hőmérséklettel - de nem panaszkodok, az otthoni hírek alapján itt még melegebb is volt.

3-4. hét:

Csak a harmadik héten mertem magabiztosan kijelenteni, hogy belejöttem a francia élet hektikus körforgásába. Bár az ötvenöt perces órák nem teltek túl izgalmasan, de a város hangulata, na meg a hétgyerekes fogadócsaládom életritmusa már kicsit mozgalmasabb téma. Ekkor kezdtem el teljesen feloldódni, megtalálni mindenkivel a közös hangot, mind a családban, mind az osztályban (bár azon még dolgoznom kell). Ellenben ez az a pont, ahol bátran kimondhatom, már megszoktam teljesen a francia életet, a ritmusát, a kapcsolataim már szilárd alapokon állnak és innen már csak jobb lehet.

Kíváncsian várom a folytatást!

Helyzetjelentés

16:10

Az elmúlt néhány hónapban kicsit eltűntem a színről. Na jó, csak nagy szívvel állíthatom, hogy kicsit eltűntem. Inkább horrorisztikus mennyiségű ideig nem mutattam jelét annak, hogy még élek, vagy hogy a blog él-e még.

Tudom, sablonnak hangzik, de egyrészt a suli minden időm és energiám lefoglalta, másrészt mire odáig jutottam, hogy leülök a laptopom elé és blogolok egy keveset, egy csepp ihletem se volt a fáradságtól. Nem tudom, hogy csak nekem sikerült-e kiválasztani az egyik legkeményebb gimit és/vagy szakot vagy minden tizedikes ennyire szenved, de ebből a szempontból nem hoztam túl jó döntést.

Viszont most, hogy kicsit lazábbak lettek a napjaim, úgy döntöttem, újra aktivizálom magam a blogon és hozok nektek egy csomó érdekes bejegyzést, de ez egyelőre maradjon meglepetés, hihi... Tartsatok velem!